Végre elkészültem vele, már csak a szélét kell megvarrnom. Hát sokáig tartott, de megérte. A közepét a névvel én másképp készítettem mint Kati gondolta, de jul-ban voltam a Textilipari Múzeumban, ahol épp mintakendőket (is) mutattak be. Innen jött az ötlet, hogy a teljes nevemet beírjam.
Babát varrtunk az index-en a lányokkal. Csak egyet akartam elkészíteni (ő lett Olga), de az első, kicsit bohókás lett. Sokáig nem tudtam befejezni, utána elkezdtem a másodikat, talán ez jó lesz. A szemüvegét azóta "levettem", anélkül jobban néz ki - szerintem. De őt, Rózsi mamát nem igazán érzem a magaménak.
Most már ezt is fel merem tenni, mert megkapták a kis "illetékesek". (Meg talán ők még nem nagyon nézik a netet!) A virágtündivel bajaim voltak, pipacsot akartam, de nem láttam róla fényképet, hát nem tudom mennyire pipacs ... majd legközelebb
Namaste - köszöntelek - mondják a jogik. Mert nálam minden a jógával kezdődött... 2005 őszén kezdtem el jógázni és teljesen megváltoztatta az életemet.
Ennek hatására fedeztem fel a gyöngyök világát és sok minden mást, mint pl. a hímzést, babavarrást és népmüvészetünk, népmeséink csodálatos világát.
Ha bármi tetszik a blogomban - nyugodtan írj
gyongyozobmkukacgmail.com
címre
Mottó:Fordítsd az arcodat a NAP felé, akkor az árnyékok mögéd kerülnek.